Elősször is: senkinek nem a megsértésére kerültek fel.Nem tartalmaznak célzásokat, nem megkülönböztetők._________
Olyan paraszt vagy, hogy a vizet is megrágod.
A repülőtéren a beszálláskor kértem a jegykezelőhölgyet, hogy az egyik csomagomat New York-ba, egy másikat Los Angeles-be, egy harmadikat Miami-ba küldje. Azt válaszolta, ezt nem tudja megtenni. Mondtam, pedig a múlt héten pont ezt csinálta.
http://www.t-blackeyedpeas.atw.hu/
Egy nagyon jó oldal, minden ami kell itt megtalálod!!!
Egyépként a másik oldalon, a Játékoknál megtalálod és csak rá kell kattintanod!!
Április 11-én reggel az ESA, az Európai Űrügynökség vénuszkutató szondája 153 napos utazás után pályára állt bolygószomszédunk körül. A mintegy 400 millió kilométeres út még 2005 novemberében vette kezdetét a kazahsztáni Bajkonur űrközpontból. A szonda a bolygó közelébe érve 29 ezer km/h-s sebességről 25 ezer km/h-ra lassított, hogy a Vénusz gravitációja befoghassa, és stabil pályára álljon. A Venus Express az elkövetkezendő négy hétben még számos manővert hajt végre, hogy a jelenlegi 9 naposról 1 naposra csökkentse keringési idejét. Ezután kezdheti meg a légkör tanulmányozását, amely legkevesebb két vénuszi napig, azaz mintegy 486 földi napig fog tartani. A szonda végső pályája rendkívül elnyúlt lesz, keringése során távolsága a bolygótól 250 és 66 ezer km között fog változni.
Mind a mai napig a leglátványosabb csillagászati eredmények meghatározó részét az 1990-ben felbocsátott Hubble Űrtávcső szolgáltatja. A lassan kiöregedő távcsővel eddig is sok gond volt, kezdve a főtükör rossz csiszolásától, több stabilizáló giroszkóp leállásán át az STIS (Space Telescope Imaging Spectrograph) végleges leállásáig. Június 19-én az ACS (Advanced Camera for Surveys) is meghibásodott, ami végleges elromlás esetén az Űrtávcső eredményességét kritikusan befolyásolhatta volna. A 2002-ben a Columbia legénysége által felszerelt nagy látómezőjű műszer az ultraibolyától az infravörös tartományig képes lefedni az elektromágneses spektrumot, lehetővé téve a nagytömegű exobolygók és a Világegyetem fiatal és távoli objektumainak keresését, valamint a sötét anyag feltérképezésének elkezdését.
Microjoule néven roppant energiatakarékos járművet mutatott be az Európai Bizottság csütörtökön Brüsszelben: a jármű egyetlen liter üzemanyaggal, etanollal 2885 kilométert képes megtenni
A fényt kibocsátó és az azt irányító chip elősegíti a szilícium alapú fotonika széleskörű használatának elterjedését a jövő számítógépeiben és adatközpontjaiban.
Az Intel kutatói és a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem szabványos szilícium felhasználásával közösen kifejlesztették a világ első elektronikus hibrid szilícium lézerét, mely áttörést jelent a számítógépes és adatközpontok alacsony gyártási költségű, nagy sávszélességű, szilícium alapú fotonikus eszközeinek belső használatában.
Rákkeltő anyag a McDonald's és a Burger King csirkéiben
2006.10.11. 10:18
Amerikai orvosok egy csoportja pert kezdeményezett a McDonald's és a Burger Kind éttermi láncok ellen is, miután rákkeltő anyagot találtak a kaliforniai éttermekben eladott sült csirkékben. A Felelős Orvosok Bizottsága (PCRM) a Los Angeles-i legfelső bírósághoz fordult panasszal, hét éttermi láncttól követelve, hogy adjanak felvilágosítást a fogyasztóknak a kérdéses anyag jelenlétéről. A hét lánc éttermeiben pozitívnak bizonyultak a PhIP rákkeltő anyag (heterociklikus aminósav) sült csirkében való jelenlétét kimutató tesztek, és ez az anyag a sültcsirke túlzott mértékű, olajban történt sütésekor keletkezhet.
A billentyűzet és az egér használata: Dupla klikk vagy Space - Vízszintes vagy Függőleges
beírás, Bal vagy Jobb klikk - Vízszintes vagy Függőleges
beírás, Nyilak - Mozgás a netREJTVÉNY ábrájában, Del, BackSpace - Betű vagy folyamatos törlés
A funkció gombok használa: Betű - Az aktuális betű megadásával segít Szó - Az aktuális szó megadásával segít Segít - A rosszul beírt betűket pirossal jelzi
Főoldal - A netREJTVÉNY főoldala Vélemény - E-mailen is várjuk véleményedet