Mézes-mandulás mini torták
2006.11.11. 18:09
igazi kis süti karácsonyra vagy mikulásra is kiválló!!
HOZZÁVALÓK:
30 dkg vajas tészta 8 dkg mandula (őrölt) 1,5 dkg kukoricakeményítő 3 tojás 6 dkg porcukor csipetnyi só 10 dkg mandulaforgács 3 evőkanál akácméz
ELKÉSZÍTÉS
A tésztából 4 egyforma nagyságú kört vágunk ki, kivajazott, cakkos szélű formákba tesszük, és az aljukat villával megszurkáljuk. Az őrölt mandulát és a kukoricakeményítőt összekeverjük. A tojássárgákat a cukorral fehéredésig keverjük, majd kevergetve hozzáadjuk a mandulás keményítőt. A tojásfehérjét csipetnyi sóval habbá verjük, és a krémhez adjuk. A krémet a 4 tésztalapra kenjük, mandulaforgácssal megszórjuk, és a forgácsokat kissé a krémbe nyomjuk. Meleg sütőben 10 percig sütjük. A mézet 1 evőkanál vízzel összemelegítjük. Ezzel megkenjük a tortácskák tetejét, és még néhány percig sütjük, míg a mandulák megpirulnak. Langyosra hűtjük, majd grillrácsra tesszük.
Mandulaforgács helyett fenyőmagot is tehetünk a tészta tetejére. Még több krémet kapunk, ha 1 evőkanál langyos narancslekvárt is keverünk bele, majd simára turmixoljuk, és úgy kenjük a tésztára.
|