Exobolygók a Tejútrendszer központi vidékén
2006.10.13. 18:22
A Sagittarius Window Eclipsing Extrasolar Planet Search (SWEEPS) program célja, hogy a Hubble Űrtávcsővel exobolygókat keressen a Tejútrendszer központi régiójában.
HST egy hét alatt 180 ezer csillag fényességváltozásait mérte, melyek körül 16 égitest piciny elhalványodásokat mutatott. Ezek egyik lehetséges oka a csillagok körül keringő bolygók látóirányon való átvonulása, amely során a bolygókorong által letakart csillagrész fényességével kevesebbet mérhetünk. Már egy 1 jupitertömegű exobolygó is képes az Űrtávcső műszereivel kimutatható fényváltozást okozni. A SWEEPS a telihold korongjának mintegy 2%-át kitevő égterületen vizsgálódott, amelyben a csillagok a Tejút magjához közel, tőlünk nagyjából 26 ezer fényévre találhatók. A bolygójelöltek között összesen 5 darab ultrarövid periódusúra bukkantak, melyek csupán pár óra alatt kerülik meg csillagukat. Egyikük, a SWEEPS-10 névre keresztelt planéta keringési ideje mindössze 10 óra, ami azt jelenti, hogy nagyjából 500 ezer km-re keringhet csillagától (ez alig nagyobb, mint az átlagos Föld-Hold távolság). Emiatt viszont a felszíni hőmérséklete elérheti az 1700 fokot, és minimum 1,6 jupitertömegűnek kell lennie ahhoz, hogy ilyen közeli pályán csillagának gravitációja még ne szakítsa darabokra.
A bolygójelölteket több földi távcsővel is megfigyelik a közeljövőben, hogy bizonyítást nyerjen: valóban nem törpecsillagokról, hanem igazi bolygókról van szó. A Very Large Telescope (VLT) segítségével már 2 jelöltről sikerült kimutatni, hogy ezek ténylegesen planéták. Az egyik 10 jupitertömegű, ami éppen alatta van a kb. 13 jupitertömegnél húzódó barnatörpe-határnak. A másik egy 3,8 jupitertömegű bolygó, amely a Napnál 25%-kal nagyobb tömegű csillagát 4,2 nap alatt kerüli meg. A Hubble Űrtávcső adatai alapján arra következtetnek a kutatók, hogy legalább 6 milliárd Jupiter méretű bolygó lehet a Tejútrendszerben, így még bőven akadnak felfedezésre váró világok.
|